2011-11-13

Esszék

Molnár Ambrus


- Nagymamám meséli apámnak, - Mónár Ambrus a nagyapád, amikor részt vett az Erdélyi harcokban,a harc közben az egyik lábát elvitte a " láncos bomba". Falábat csináltak neki és a faluban (Sárrétudvari) ,azután „Falábú” Mónár Ambrusnak hívták.
Mit lehet ehhez hozzá tenni ?M. Ambrus a családi hős,aki egy egyenlőtlen ,véres,brutális harcban,fiatal emberként megnyomorodik. Akinek valamilyen ismerete van egy alföldi falu életéről,talán maga elé tudja képzelni,milyen nehézségek és szenvedések egész sorozatát jelent a beteg,gyenge,rokkant,elesett ember élete a mindennapok,szűnni nem akaró bajaival a fennmaradás küzdelmeivel szemben.


A sok gyerekes,elszegényedett,egyházi/birtokosi/zsidó spekulációk martalékának kitett köznép ezer sebből vérzett. A politika,hamar magára talál. A tulajdon újraosztása,a régi/új „hűséges” arisztokratákhoz,az újra behódoló vallási bürokráciához és az oly mozgékony és sokoldalú zsidó tökével szövetségben,a falu megmarad.

A halottain és elhullajtott vérén felül emelkedve,a felejtés és az újra kezdés mentén kínlódik tovább a népesség. Nincs emlékmű,nincs írott történelme a közkatonának. A kisember,az áldozati állat,amit a szakrális kegyetlenség szimbolikus oltárán,újra és újra feláldoznak. Az élet, a szüntelen harc,megalkuvás, csalódás,felejtés,újra kezdés...elveszett láb,elmerülő élet.
Konfucius mondja: Nemességet nem lehet örökölni,nemessé az ember teszi saját magát.
Tegyük hozzá nincs nemes ország,csak önmagát megnemesítő. Teszi ezt akkor,ha népét (patetikus kifejezés) megtudja becsülni. Sajnos Magyarország erre képtelen. Ehhez túlságosan
kevert etnikumú és a napi gondokba belefojtott önismeretében,meghamisított,többszörösen eladott és bemocskolt.”legó ország”.
A hatalmi struktúrák kénye kedvének kitéve. Európa közepén,mindig belebotlik a „nagyok” arrogáns politikai hülyeségébe. Azt viszont senki sem tudja,hogy a magyar nép genetikai tűrőképessége,átlagon felüli. Csodálatos ötvözet,mint a Damaszkuszi kard,amit apró szegekből kovácsolnak egy hajlékony,de törhetetlen pengévé. Vérbulcsútól,Lehel vezérig,Árpád házi királyainktól szabadlelkű betyárjainkig,névtelen hősi élőinktől,nevesített családi legendáinkig,megannyi nemes,kiváló,remek ember.

Sajnos,nem tudok sokat „Nemes” Molnár Ambrusról.

Tudta hogy miért harcolt ?Miben hitt és mit remélt ? Tudta,hogy jön háború ahol fia eltűnik ? (Doberdó) Majd jön újra háború ahol unokája a muszkák fogja lesz ? (Sokol)
Dédunokája elmenekül Magyarországról. Fiatal feleségével és három gyerekével világgá megy,mert - ebben az országban soha semmi nem fog megváltozni ?
Számtalan a kérdés. Hogyan bírt fennmaradni vesztesként, testi-lelki üldözöttje lévén a megtört forradalomnak. Nyomorékon a szegényparaszti élet hogyan tartotta meg,- segítette ? Vitte tovább nevünk és a megtört ágból hajtott sorsokat tovább.
Sorsa,hasonló sok más egyszerű emberéhez,kerek e világon. Az én szememben, egy szép emlék, családunk kaotikus szöges dobozából. Csak ez a pár mondat őrzi: „Mónár Ambrus a nagyapád, amikor részt vett az Erdélyi harcokban,a harc közben az egyik lábát elvitte a láncos bomba. Falábat csináltak neki és a faluban (Sárrétudvari) ,azután „Falábú” Mónár Ambrusnak hívták.

Arcát elképzelem apám vonásai alapján. Természetét láthatom unokáimban.

Isten nyugosztalja…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése