Ricinus
Életem során
sokféle becenevet ragasztottak rám. Amikor az internet általánossá
vált a mindennapjaimban magam is kitaláltam egy kettőt ,mint
felhasználó -ahogy kérik az oldalak.
Amikor
valakit csúfolnak,gúnyolnak,hamar előkerül a gúnynév. Mond meg
a beceneved, megmondom szerettek vagy utáltak vele. Ez így nem
teljesen igaz,de nyomokban van mögötte valami.
Akinek
sok adott neve van azt át keresztelte a névadó -tetszik nem
tetszik. Tanáraim közül akik kirívó egyéniségeknek számítottak
hamar kaptak valamilyen gúnynevet. Ez egy általános jelenség.
Mintegy önvédelmi harc az auktoritások ellen,vagy a szekálás egy
alattomos módja.
Gyerek koromba nyúlik vissza az a masszív gúnynév ami írásom címe. Fókuszpontja egy gyerek észjárás rejtelmeinek. Egyaránt becses és gúny. Bizony bizarr kisgyerek lehettem a környezetemben aki nem hagyta rezdületlen az ismeretségi köreim. Aki szeret az nem gúnyol,aki nem annak szinte fegyvere a jelző és sárdobálás amivel át akarja mázolni a képet ami sors elé-tár. A „Váci uti iskola” különös maradványa volt a régi -háború előtti-magyar iskola rendszernek. Egymás mellett ,de elkülönülve fiú és leány iskolaként müködött.1964 -et írunk Budapest 13. kerülete Angyalföld közepe. Az Árpád hídi lakótelep akkor formálódott ki. Ledózerolták a cigánytelepeket,üres romos grundokat és az ipari vasútvonal két oldalára, a Dagály (punyás) strand (Szabadság strandfürdő) közelébe egy panel álom szuszakodott be. Oldalán a „rendőrházak”,”vizafogó” Láng gépgyár,Hajógyár,Elektromos (futball) pálya. Keletkezése,lépcsőzetes,lopakodó és az ötéves-terveknek megfelelő kommunizmusépítés álomrendszerének következménye. Kik laktak ott ? A megalkuvó szegény altközéposztály,a rendszer kedvencei,színészek,funkcionáriusok, sportolók,újságírók-KIVÁLASZTOTTAK. Igen aki oda került annak valamilyen jól kiokumulált magyarázata volt a lakáshoz jutáshoz. Hiszen mindenki tudta azokból a fizetésekből elképzelhetetlen abszurdum volt. Egy alapjaiban szétrombolt emberi értéktelenségre épült világ volt(van ma is)
Gyerek koromba nyúlik vissza az a masszív gúnynév ami írásom címe. Fókuszpontja egy gyerek észjárás rejtelmeinek. Egyaránt becses és gúny. Bizony bizarr kisgyerek lehettem a környezetemben aki nem hagyta rezdületlen az ismeretségi köreim. Aki szeret az nem gúnyol,aki nem annak szinte fegyvere a jelző és sárdobálás amivel át akarja mázolni a képet ami sors elé-tár. A „Váci uti iskola” különös maradványa volt a régi -háború előtti-magyar iskola rendszernek. Egymás mellett ,de elkülönülve fiú és leány iskolaként müködött.1964 -et írunk Budapest 13. kerülete Angyalföld közepe. Az Árpád hídi lakótelep akkor formálódott ki. Ledózerolták a cigánytelepeket,üres romos grundokat és az ipari vasútvonal két oldalára, a Dagály (punyás) strand (Szabadság strandfürdő) közelébe egy panel álom szuszakodott be. Oldalán a „rendőrházak”,”vizafogó” Láng gépgyár,Hajógyár,Elektromos (futball) pálya. Keletkezése,lépcsőzetes,lopakodó és az ötéves-terveknek megfelelő kommunizmusépítés álomrendszerének következménye. Kik laktak ott ? A megalkuvó szegény altközéposztály,a rendszer kedvencei,színészek,funkcionáriusok, sportolók,újságírók-KIVÁLASZTOTTAK. Igen aki oda került annak valamilyen jól kiokumulált magyarázata volt a lakáshoz jutáshoz. Hiszen mindenki tudta azokból a fizetésekből elképzelhetetlen abszurdum volt. Egy alapjaiban szétrombolt emberi értéktelenségre épült világ volt(van ma is)
Miután
az egész rendszer egy fokozatosan eltorzuló és penetránsabb
hazugságrendszer volt (ahogy ma is az) szükség volt alibire a
közvélemény előtt,hogy ez a kőrengeteg a „dolgozó magyar nép”
budapesti lakótelepe ahol igazi munkások is laknak. Igen,
hírmondónak. A többség odaadó rendszerszolga vagy rabszolga
volt. Ahogyan szeretett szüleim is, apám férfi fodrász, anyukám
szemüveg keret készítő munkás (magyarul celluloidból stancolt
szemüveg profilokat sauberolt 8 órában a Dolmány utcai
Szemüveg keret gyárban) Előtte,Újpesten a Lipták Lajos utcában
laktunk a „pesti” nagymamáméknál 7 -en ahogy azt illik egy a
háborúban koldussá szegényedett magyar családnak. A fiúiskola 7
osztályosa lettem,ahol a „lakótelepi” gyerekek keveredtek az
echta angyalföldi „proli” gyerekekkel. A helyzet egy
olasz szürrealista film és a Pál utcai fiuk bizarr keverékét
adta -ahogy most visszatekintek az iskolában töltött
mindennapjaimra. A félig megörült tanárok és a folyamatos
fizikai erőszak közepette,megpróbáltak a kis nebulók felnőtté
cseperedni.
Ez a többségének sikerült is. Igaz nem lett egy zseniképző,de megtanultuk,hogy az emberi élet egyik összetevője az alkalmazkodás és az áramvonalas felület felvétele. A tanítási órák messze nem hasonlítottak arra a pedagógusi környezetre amit egy népi demokráciában elképzeltek.Nem is lehettek azok,hiszen bennünk tomboltak a hormonok,a tudatalatti „osztályellenesség” a hitetlen,kaotikus,szétzilált értéktelenségre idomított prorelatiritásra. Ami az értelmezések elrablása és meghamisítása globális méretekben. A szocialista,liberalista eszme zsibvására. Az üresség szimbiózisa a konspirativizmussal és tiszta bank kapitalizmussal.
A múlt végképp eltörlése nagyüzemre volt kapcsolva. Harsogtak a jelszavak,minden új és régi médiából. A gyárak falain jelszavak a pártitkárok,személyzetisek korlátlan alattomos és sunyi hatalma behálózta a mindennapi élet kapcsolatait a gyárak intézmények,iskolák köreiben. Az országhatárokat és eszmei áramlatokat szoros valós falak tartották egybe. De ez már a felnőttek későbbi világa. Mi csak a körülöttünk levő mikró társadalmat érzékeltük. Az osztálytermekben behozott állatok,késdobálás, verekedés -az első vérig ,dohányzás,ivás,bolti lopás,mint a normák alatti oktató műhelyei a városi kultúrának. Tanáraink elfásult,túlélésre beállított mindennapjaik ezek az évek, hónapok. Az iskola, gyerekek gyűjtő helye és a tudás,tudomány riadtan, visszafogottan pihen tanáraink fejében látva azt a csürhét amelyet maga élé teremtett a rendszer.
Ez a többségének sikerült is. Igaz nem lett egy zseniképző,de megtanultuk,hogy az emberi élet egyik összetevője az alkalmazkodás és az áramvonalas felület felvétele. A tanítási órák messze nem hasonlítottak arra a pedagógusi környezetre amit egy népi demokráciában elképzeltek.Nem is lehettek azok,hiszen bennünk tomboltak a hormonok,a tudatalatti „osztályellenesség” a hitetlen,kaotikus,szétzilált értéktelenségre idomított prorelatiritásra. Ami az értelmezések elrablása és meghamisítása globális méretekben. A szocialista,liberalista eszme zsibvására. Az üresség szimbiózisa a konspirativizmussal és tiszta bank kapitalizmussal.
A múlt végképp eltörlése nagyüzemre volt kapcsolva. Harsogtak a jelszavak,minden új és régi médiából. A gyárak falain jelszavak a pártitkárok,személyzetisek korlátlan alattomos és sunyi hatalma behálózta a mindennapi élet kapcsolatait a gyárak intézmények,iskolák köreiben. Az országhatárokat és eszmei áramlatokat szoros valós falak tartották egybe. De ez már a felnőttek későbbi világa. Mi csak a körülöttünk levő mikró társadalmat érzékeltük. Az osztálytermekben behozott állatok,késdobálás, verekedés -az első vérig ,dohányzás,ivás,bolti lopás,mint a normák alatti oktató műhelyei a városi kultúrának. Tanáraink elfásult,túlélésre beállított mindennapjaik ezek az évek, hónapok. Az iskola, gyerekek gyűjtő helye és a tudás,tudomány riadtan, visszafogottan pihen tanáraink fejében látva azt a csürhét amelyet maga élé teremtett a rendszer.
Igen,
felvettük a legrosszabb viselkedési normákat,mert akit korpa közé
kevernek, azt talán megeszik a disznók. Most,koros felnőtté válva
szégyellem azt az évet amit ott töltöttem. Sajnálttal gondolok
tanáraimra és gyereksorstársaimra akinek nem lett ugródeszka egy
jobb jövő felé sokkal inkább az értékeik mozgalmas temetőjévé.
Történelem
óra volt és tudtuk ennél a tanárnőnél mindent szabad. Halkan
olvasott valamit a tankönyvből,mialatt mi próbáltuk a határokat
tovább terjeszteni. A rosszalkodás és diák csíny itt nem lehet
helyes meghatározás. Tomboló kis gazemberek,gyerek csürhe. Nem
kellett aggódnunk,hogy közénk ront ez a csöndes teremtés,aki
azon tűnődhetett,hogy hol is van ö ? Ez az értelmetlen
lázadás,hangoskodás és véletlenszerű torz kiabálás a
végtelennek tetsző óráin.. A szünet egybemosódott az órákkal
.Rémálom. Tűrte és lassan haladt a fásult öregkor felé. Ide
sorsolta a létezés. Az ilyen iskolai közösségekkel szemben nem
létezik nevelési módszer. Ez az elkorcsosulás melegágya,a
szellemi leépülés és az értékmentesség állapota. Irány az
állatias lét. A proletarizálás
marxista-leninista-acélista-utódista programja.
(Ez
volt a háttér. Jellemzően talán az egész városra.)
A
névadásom egy szelíd epizód ebben a viharban.
Szokásunk
volt,hogy a sarki közértbe le-le szaladt valaki és vett egy zacskó
pacsnit (péksütemény) vagy cigarettát (darabra árulták)
azoknak aki már komoly dohányosoknak számítottak. Miután rajtam
volt a sor, azt találtam mondani a tanárnőnek,hogy fáj a hasam és
kikell mennem a WC-re. Ö rögtön kikérdezett,hogy mik voltak a
tüneteim és mit ettem. Nos,elkezdtem a hazugságot felcicomázni.
Összehordtam mindent ami a gyomor fájdalomhoz kell.
Megkaptam az engedélyt és már rohantam is a közértbe. Kezembe a pacsnis zacskó,ahogy kilépek a boltból szembe jön velem az egyik osztálytársam . - Mi van Popovics (ilyen névvel élt Magyarországon,az anyja a szemközti „Nejlonnak” csúfolt étkezdében volt pénztáros) hova mész ?
Megkaptam az engedélyt és már rohantam is a közértbe. Kezembe a pacsnis zacskó,ahogy kilépek a boltból szembe jön velem az egyik osztálytársam . - Mi van Popovics (ilyen névvel élt Magyarországon,az anyja a szemközti „Nejlonnak” csúfolt étkezdében volt pénztáros) hova mész ?
- A
gyógyszertárba (az meg a közért után volt a sarkon) - Hm.
Gondoltam - más is „beteg” lett ? Különös.
Eldugtam
a zacskót és ártatlan pofával vissza tértem az osztályba. A
tanárnő kérdésére,hogy -Jobban lettem e ? azt feleltem - Sajnos
nem. Meg kellett erősíteni a sztorit. Meglepetésemre az egész
osztály egyszerre felröhögött. Nem értettem semmit. Mitöl lett
ilyen kedves cimboraság a zsiványok és a tanárnő között ?
Éreztem,hogy valami történt mialatt küldetésben voltam.
Elosztottam a pacsniból a megbízóknak,ami nekik járt és nyílik
az ajtó Popovics vigyorogva bejön kezében egy kis barna üveg.
Most már az osztály egy egyé forrt cirkuszi publikum emlékeimben.
A tanárnő mondja a nevem. - Molnár gyere csak ki egy kicsit. Akkor
még nem tudhattam,egy keresztelő főszereplője lettem. Elvesztem
egy időre család nevem,keresztnevem, abban a gyerekközösségben
amelybe kisorsolt a sors és hordom-hordozom tovább amíg
valaki,valahol újra találkozik velem és így szólít:- Ricinus !
Bevállaltam
a cirkuszt és a pacsnimmal lenyeltem egy-két kanállal ebből a
különös méregből. Azóta sem volt rá szükségem. Ingyencirkusz
és egy kis vigalom a pokolban .Rajtam maradt és az új lakótelepi
iskolába is velem jött mint:
Ricinus,Riciusz,Iciusz...Rici...Molnáriciusz...
Soha
nem éreztem csúfolónak,gúnynak,mert valahogy úgy találtam
megszemélyesítettek, egy furcsa egyedi becenévvel és az történt
egy csoportban elkövettet tréfa eredményeként, egy rövid
pillanatra amikor is a növendék zsiványok és a szelíd tanárnő
egymásra találtak.
Molnár
Ferenc
Ricinus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése