2012-11-18

Ricinus

    Életem során sokféle becenevet ragasztottak rám. Amikor az internet általánossá vált a mindennapjaimban magam is kitaláltam egy kettőt ,mint felhasználó -ahogy kérik az oldalak.
Amikor valakit csúfolnak,gúnyolnak,hamar előkerül a gúnynév. Mond meg a beceneved, megmondom szerettek vagy utáltak vele. Ez így nem teljesen igaz,de nyomokban van mögötte valami.
Akinek sok adott neve van azt át keresztelte a névadó -tetszik nem tetszik. Tanáraim közül akik kirívó egyéniségeknek számítottak hamar kaptak valamilyen gúnynevet. Ez egy általános jelenség. Mintegy önvédelmi harc az auktoritások ellen,vagy a szekálás egy alattomos módja.
Gyerek koromba nyúlik vissza az a masszív gúnynév ami írásom címe. Fókuszpontja egy gyerek észjárás rejtelmeinek. Egyaránt becses és gúny. Bizony bizarr kisgyerek lehettem a környezetemben aki nem hagyta rezdületlen az ismeretségi köreim. Aki szeret az nem gúnyol,aki nem annak szinte fegyvere a jelző és sárdobálás amivel át akarja mázolni a képet ami sors elé-tár. A „Váci uti iskola” különös maradványa volt a régi -háború előtti-magyar iskola rendszernek. Egymás mellett ,de elkülönülve fiú és leány iskolaként müködött.1964 -et írunk Budapest 13. kerülete Angyalföld közepe. Az Árpád hídi lakótelep akkor formálódott ki. Ledózerolták a cigánytelepeket,üres romos grundokat és az ipari vasútvonal két oldalára, a Dagály (punyás) strand (Szabadság strandfürdő) közelébe egy panel álom szuszakodott be. Oldalán a „rendőrházak”,”vizafogó” Láng gépgyár,Hajógyár,Elektromos (futball) pálya. Keletkezése,lépcsőzetes,lopakodó és az ötéves-terveknek megfelelő kommunizmusépítés álomrendszerének következménye. Kik laktak ott ? A megalkuvó szegény altközéposztály,a rendszer kedvencei,színészek,funkcionáriusok, sportolók,újságírók-KIVÁLASZTOTTAK. Igen aki oda került annak valamilyen jól kiokumulált magyarázata volt a lakáshoz jutáshoz. Hiszen mindenki tudta azokból a fizetésekből elképzelhetetlen abszurdum volt. Egy alapjaiban szétrombolt emberi értéktelenségre épült világ volt(van ma is)
Miután az egész rendszer egy fokozatosan eltorzuló és penetránsabb hazugságrendszer volt (ahogy ma is az) szükség volt alibire a közvélemény előtt,hogy ez a kőrengeteg a „dolgozó magyar nép” budapesti lakótelepe ahol igazi munkások is laknak. Igen, hírmondónak. A többség odaadó rendszerszolga vagy rabszolga volt. Ahogyan szeretett szüleim is, apám férfi fodrász, anyukám szemüveg keret készítő munkás (magyarul celluloidból stancolt szemüveg profilokat sauberolt 8 órában a Dolmány utcai Szemüveg keret gyárban) Előtte,Újpesten a Lipták Lajos utcában laktunk a „pesti” nagymamáméknál 7 -en ahogy azt illik egy a háborúban koldussá szegényedett magyar családnak. A fiúiskola 7 osztályosa lettem,ahol a „lakótelepi” gyerekek keveredtek az echta angyalföldi „proli” gyerekekkel. A helyzet egy olasz szürrealista film és a Pál utcai fiuk bizarr keverékét adta -ahogy most visszatekintek az iskolában töltött mindennapjaimra. A félig megörült tanárok és a folyamatos fizikai erőszak közepette,megpróbáltak a kis nebulók felnőtté cseperedni.
Ez a többségének sikerült is. Igaz nem lett egy zseniképző,de megtanultuk,hogy az emberi élet egyik összetevője az alkalmazkodás és az áramvonalas felület felvétele. A tanítási órák messze nem hasonlítottak arra a pedagógusi környezetre amit egy népi demokráciában elképzeltek.Nem is lehettek azok,hiszen bennünk tomboltak a hormonok,a tudatalatti „osztályellenesség” a hitetlen,kaotikus,szétzilált értéktelenségre idomított prorelatiritásra. Ami az értelmezések elrablása és meghamisítása globális méretekben. A szocialista,liberalista eszme zsibvására. Az üresség szimbiózisa a konspirativizmussal és tiszta bank kapitalizmussal.
A múlt végképp eltörlése nagyüzemre volt kapcsolva. Harsogtak a jelszavak,minden új és régi médiából. A gyárak falain jelszavak a pártitkárok,személyzetisek korlátlan alattomos és sunyi hatalma behálózta a mindennapi élet kapcsolatait a gyárak intézmények,iskolák köreiben. Az országhatárokat és eszmei áramlatokat szoros valós falak tartották egybe. De ez már a felnőttek későbbi világa. Mi csak a körülöttünk levő mikró társadalmat érzékeltük. Az osztálytermekben behozott állatok,késdobálás, verekedés -az első vérig ,dohányzás,ivás,bolti lopás,mint a normák alatti oktató műhelyei a városi kultúrának. Tanáraink elfásult,túlélésre beállított mindennapjaik ezek az évek, hónapok. Az iskola, gyerekek gyűjtő helye és a tudás,tudomány riadtan, visszafogottan pihen tanáraink fejében látva azt a csürhét amelyet maga élé teremtett a rendszer.
Igen, felvettük a legrosszabb viselkedési normákat,mert akit korpa közé kevernek, azt talán megeszik a disznók. Most,koros felnőtté válva szégyellem azt az évet amit ott töltöttem. Sajnálttal gondolok tanáraimra és gyereksorstársaimra akinek nem lett ugródeszka egy jobb jövő felé sokkal inkább az értékeik mozgalmas temetőjévé.
Történelem óra volt és tudtuk ennél a tanárnőnél mindent szabad. Halkan olvasott valamit a tankönyvből,mialatt mi próbáltuk a határokat tovább terjeszteni. A rosszalkodás és diák csíny itt nem lehet helyes meghatározás. Tomboló kis gazemberek,gyerek csürhe. Nem kellett aggódnunk,hogy közénk ront ez a csöndes teremtés,aki azon tűnődhetett,hogy hol is van ö ? Ez az értelmetlen lázadás,hangoskodás és véletlenszerű torz kiabálás a végtelennek tetsző óráin.. A szünet egybemosódott az órákkal .Rémálom. Tűrte és lassan haladt a fásult öregkor felé. Ide sorsolta a létezés. Az ilyen iskolai közösségekkel szemben nem létezik nevelési módszer. Ez az elkorcsosulás melegágya,a szellemi leépülés és az értékmentesség állapota. Irány az állatias lét. A proletarizálás marxista-leninista-acélista-utódista programja.
(Ez volt a háttér. Jellemzően talán az egész városra.)
A névadásom egy szelíd epizód ebben a viharban.
Szokásunk volt,hogy a sarki közértbe le-le szaladt valaki és vett egy zacskó pacsnit (péksütemény) vagy cigarettát (darabra árulták) azoknak aki már komoly dohányosoknak számítottak. Miután rajtam volt a sor, azt találtam mondani a tanárnőnek,hogy fáj a hasam és kikell mennem a WC-re. Ö rögtön kikérdezett,hogy mik voltak a tüneteim és mit ettem. Nos,elkezdtem a hazugságot felcicomázni. Összehordtam mindent ami a gyomor fájdalomhoz kell.
Megkaptam az engedélyt és már rohantam is a közértbe. Kezembe a pacsnis zacskó,ahogy kilépek a boltból szembe jön velem az egyik osztálytársam . - Mi van Popovics (ilyen névvel élt Magyarországon,az anyja a szemközti „Nejlonnak” csúfolt étkezdében volt pénztáros) hova mész ?
- A gyógyszertárba (az meg a közért után volt a sarkon) - Hm. Gondoltam - más is „beteg” lett ? Különös.
Eldugtam a zacskót és ártatlan pofával vissza tértem az osztályba. A tanárnő kérdésére,hogy -Jobban lettem e ? azt feleltem - Sajnos nem. Meg kellett erősíteni a sztorit. Meglepetésemre az egész osztály egyszerre felröhögött. Nem értettem semmit. Mitöl lett ilyen kedves cimboraság a zsiványok és a tanárnő között ? Éreztem,hogy valami történt mialatt küldetésben voltam. Elosztottam a pacsniból a megbízóknak,ami nekik járt és nyílik az ajtó Popovics vigyorogva bejön kezében egy kis barna üveg. Most már az osztály egy egyé forrt cirkuszi publikum emlékeimben. A tanárnő mondja a nevem. - Molnár gyere csak ki egy kicsit. Akkor még nem tudhattam,egy keresztelő főszereplője lettem. Elvesztem egy időre család nevem,keresztnevem, abban a gyerekközösségben amelybe kisorsolt a sors és hordom-hordozom tovább amíg valaki,valahol újra találkozik velem és így szólít:- Ricinus !
Bevállaltam a cirkuszt és a pacsnimmal lenyeltem egy-két kanállal ebből a különös méregből. Azóta sem volt rá szükségem. Ingyencirkusz és egy kis vigalom a pokolban .Rajtam maradt és az új lakótelepi iskolába is velem jött mint: Ricinus,Riciusz,Iciusz...Rici...Molnáriciusz...
Soha nem éreztem csúfolónak,gúnynak,mert valahogy úgy találtam megszemélyesítettek, egy furcsa egyedi becenévvel és az történt egy csoportban elkövettet tréfa eredményeként, egy rövid pillanatra amikor is a növendék zsiványok és a szelíd tanárnő egymásra találtak.

Molnár Ferenc
Ricinus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése