2012-03-22

Internacionalizmus vs. Nacionalizmus.

Nemzetköziség,mondja a magyar -wiki és azt érti alatta,hogy minden nemzet közöttiség. Értjük . Politikai,vallási erőrendszer. Mint a penész a sajtban, ereket,szálakat növesztve emészti egyazon egységet, a sajtot - azaz emberiséget.
Munkahelyemen,van egy bús-vidám munkatársam. Akit valódi nevén meg nem nevezve - hívjunk Garidó-nak. Többnyire - ahogy egy rendes vállalatnál szokás – a főnökeinket és kollégáinkat szidjuk-dicsérjük,de 10 év ´együttélés´ után kiderült politikai hovatartozásunk egymás előtt. Garidó kommunista én meg nem. Miután munkahelyünk több ezer kilométerre van a magyar valóságtól és Garidó igen nagyra értékeli a magyar bort,érdeklődik a politikai helyzet és a magyar élet az itteni sajtóból,Tv-ből felbukkanó hírek hátteréről. Forrásai egyike én magam vagyok. Hallatod ? - mondja- hogy a fasiszták a „főtéren” tüntettek Budapesten ? (2012.március.)
Elméletem szerint,minél távolabb vagyunk térben a magyar Alföldtől, a Gulyásleves annál inkább eltér,annak valóságos tartalmától és formájától. Ugyan ez érvényes a politikai korrektség és valóság képzetekre is. „A messziről jött ember azt mond amit akar” - teheti ezt annál is inkább,mert minden nemzet a nyelvébe van bezárva. Minden történés megszámlálhatatlan ismeret csatornával van beleszőve a tájba,emberekbe,tárgyakba,épületekbe,eseményekbe. Mind-mind a múló időben átszűrődik emberi sorsunkban és a kialakult kép eredendően egyéni és összevethetetlen embertársaink saját világ átélésével. Nos, a fasizmus Garidónak és nekem, - most - nem ugyan az. Minden ember Európában valamilyen elfuserált történelemkönyveket olvas és az ott leiratakt olvaszthatja saját tapasztalataival,valamint azokat a családja, környezete eseményeivel vetheti egybe.
A „főtér” nekem a Hősök tere. A „tüntetés” ,a Magyar Gárda avatási összejövetele volt. Ez a hír egyre távolodva térben és politikai elhallásokban eltorzul, elalakul. (A Gangeszből gang lesz. Karinthy)
A vállalatunk Indiai tulajdonba került. Szorgosan fényképezik a módszereinket,hogy is működik egy „nagy műszaki fejlettségű” rendszer ?.A kommentárunk erről az,hogy - aki nem tudja az képekről nem fogja megtanulni aki pedig tudja annak nincs szüksége a fotókra. Ez az ismeret elméleti paradoxon érvényes Garidóra is. Én tudom,hogy a szavak kifordulnak és a jelentések összegzésekre törekednek. Így lesz a Mani-ból -mániákus,megbízottból-ombudsman,a nemzeti szocializmusból-fasizmus. Munkaszolgálatból,fogolytáborból-holokauszt. Népirtásból -Katyn,leszámolásból -Gulag,hortobágyi barakkok. Színházból-rendszerváltás,elszámolásból-nyugdíj,kitüntetés. Plágiumból-államelnök,kisebbségből- nagyság. Semmiből -valami és fordítva.
Belekezdek – a szokásos – monológomba és elbeszélem Garidónak,hogy miről szól a mai magyar valóság – már ahogy én képzelem. A „főnök” ott kering körülöttünk,mert látja hogy egyre indulatosabban társalgunk. Egymás szavába vágva,kezdünk egyre nagyobb sebességre kapcsolva távolodni egymás megértésétől. Garidó...Garidó,van egy utolsó kérdésem. - Van egyetlen ország,nemzet,nép, ezen a világon akikért megdobban a szíved ? Szegezem neki a -patetikus – kérdést. -Nincs . Feleli rezzenéstelen arccal,gondolkodás nélkül. -Akkor nincs közös alapunk,ebben a témában. A „főnök” végül, - elhívja kollégámat,megszakad értelmetlen és zavaros társalgásunk.
Internacionalista. Most már legalább tudom. Azaz intellektuális-terrorista. Minden ember ellensége,gondolom magamban- hazátlan,minden hatalomnak kész ügynöke,saját és mások ügyeinek feladója. Azt képzelve,az ember magányos egység,kötöttségek és megértés nélküli egyetemes egység,aki az igazságait egy nagy közös gyűjtőhelyből merítheti. Hagyományok,szokások,rokoni vérségi,helyi adottságoktól független bölcseleti tételek és dogmák alapján új világot teremthetnek.
Ahogy egy bölcs megfigyelő mondta:” Csak azt tud a kommunizmusért rajongani,aki nem élt benne”.Garidó internacionalista. Egyesíteni akarja a világot egy „bábeli-nemzetbe” Globalista, minden ember egyenlő ,-mondja. Környezetvédő, fasisztázik, szívja magába az egyoldalú -média szent tehenének- információs tőgyét. A gulyásleves lassan átalakul hamburgerré. Értjük.
Leradírozni a nemzeti,kisközösségi sajátosságokat. Eltüntetni a különbségeket – szabadság,testvériség,egyenlőség.
Hm... már megint itt kering a „főnök” -megyek melózni.

Molnár Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése